A számítógépektől függ az íróasztalom. A régi íróasztalomon lapján még egy kis emelvényen hagyományos monitor állt, az asztal alján lévő polcon alul pedig egy nagy álló gép foglalt helyet. Az évek múlásával lecseréltem a régi jó asztali gépemet egy hordozható változatra és ehhez már nem volt szükség sem a monitor tartó polcra, sem a kihúzható billentyűzet tartóra és az alsó, nyitott géptartó polc is feleslegessé vált. Ezért a nagy íróasztalnak mennie kellett. Egy kisebb darab is elégséges volt már, hiszen a számítógépem mérete is rendkívüli módon lecsökkent. Legyen szó íróasztalról vagy forgószékről, az irodabútor vásárlást Budapest áruházai helyett mindig a webáruházakban végeztem így a régi és az új asztalomat is futárszolgálat hozta nekem házhoz. Most sem lesz ez másképp, amikor a hordozható számítógépemet is lecseréltem egy még kisebb eszközre. Ezúttal egy olyan asztalt választok majd, amelynek lábai állíthatóak, így most már ülve és állva is dolgozhatok majd. Így sokkal könnyebb és egészségesebb lesz majd a munkavégzés. Az én íróasztalaim méretét és kialakítását mindig a számítógépeim határozták meg. Ahogy a technika fejlődik úgy cserélődnek az irodabútorok is.