Két gyerek édesanyjaként tudom és tapasztalom nap mint nap, hogy milyen rendetlenség tud lenni akár egy fél óra alatt is. Korábban szinte semmit sem csináltam amikor gyermekeink otthon voltak, csupán pakoltam a lakás különböző pontjain. Erre azonban ráuntam és elkezdtem megoldást keresni. Először azt gondoltam, hogy vásárolok egy könyvespolcot, amire felteszem a könyveket és játékokat, megszüntetve ezzel a földön lévő dobozokat. Az elképzelésem az volt, hogy folyamatosan cserélgetem majd a különböző polcokon lévő játékokat, de ez nagyon hamar bebizonyosodott, hogy nem lesz jó módszer, hiszen a gyerekeknek mindig arról a polcról kellett volna valami amelyiket nem érték el, így sem levenni, sem visszatenni nem tudták. A könyvespolcot átköltöztettük tehát a nappaliba, a gyerekszobába pedig vásároltam két fehér strapabíró tárolódobozt, melyet férjemmel gyerekre szabottá tettünk. Egy hétvége alatt ráfestettük a gyerekek nevét és kidíszítettük az aktuális kedvenc mesefigurákkal. A doboz nagyon tetszik nekik, szívesen használják, így szinte egyik percről a másikra eltűnt a rendetlenség.