Találmányok, ötletek levédése

találmányMióta megszülettek gyermekeim szinte minden nap szükséges valami újdonságot kitalálnom annak érdekében, hogy megmaradjon a családi béke, legyen tiszta ruha és a munkából fáradtan hazatérő férjemnek se kelljen hideg vacsorával beérnie. Ezek a találmányok persze nem biztos, hogy más családok életében is hasznosak lennének, és a kivitelezésük is nagyon kezdetleges szokott lenni, de mint tudjuk  a cél szentesíti az eszközt, tehát mindent használok úgy ahogyan gondolok. Barátaim gyakran nevetnek is rajtam, hiszen van köztük több világot látott is, akik az általam megalkotott megoldásokat külföldön már megtalálták és mint kiderült, akár meg is vásárolhatták volna bármikor normális kivitelezésben, ha tudták volna, hogy nekem szükségem van rá. Ezeken a találkozókon persze mindig megfogadom, hogy először szétnézek az interneten a megoldás megtalálása érdekében és nem erőltetem meg az eszemet, ha már valaki más megtette ezt a világ valamelyik pontján. Eddig persze nem folyamodtam ehhez a megoldáshoz, gondolkodtam és megoldottam a magam módján mindent.

Leave a Reply