Megbízható nyugdíj biztosítások

nyugdíjbiztosításTöbb nemzetközi közvélemény kutatás is bebizonyította, hogy minden országban megjelentek a nyugdíjprobléma jelei. Ezeket nagyon komolyan kell a kormányoknak venni és sürgősen el kellene kezdeni keresni a megoldást. Addig is, míg rátalál az állam a legmegfelelőbbre, kezdjük el bebiztosítani saját magunkat is, hogy nyugodtan nézhessünk majd a nyugdíjas éveink elé. Ehhez szükségünk van egy megbízható nyugdíj megtakarításra, melyből szinte bármilyen álmunkat megvalósíthatjuk majd nyugdíjba vonulásunk után. Én egy egzotikus utazást szeretnék, férjem azonban egy balatoni nyaralóra vágyik. Remélem, hogy mindkettőnk álma teljesülhet, hiszen még csak harmincöt évesek vagyunk, így messze még a nyugdíjas élet. A vágyaink megvalósításához már meg is nyitottuk mind a ketten a nyugdíjbiztosítási számlát, melyre rendszeres befizetések fognak érkezni tőlünk. Ez azért fontos, mert így igénybe tudjuk venni az évi 20%-os adójóváírást, melyet automatikusan a nyugdíjbiztosítási számlára vezetnek rá, növelve ezzel is a hozamot.